Szórakozás

Kozso félbeszakította a Mr. President koncertjét

Kozso-luxusautoja(960x640)(1).jpg (kozso, )
Kozso-luxusautoja(960x640)(1).jpg (kozso, )

Felment a színpadra, és kivette a Mr. Persident frontemberének a kezéből a mikrofont Kozso egy napokban rendezett retrobulin – írja a Blikk.

Az énekes az Ámokfutókkal maga is fellépett a rendezvényen, majd miután a saját előadása lement, a színpad mellől figyelte a többi fellépőt. Amikor a Mr. Persident lépett a színpadra, és elénekelték a leghíresebb dalukat, a Coco Jamboot, Kozso felsétált a színpadra, és egyszerűen kivette az énekes kezéből a mikrofont.

Egy jelenlévő szerint a betegségéből már teljesen felépült Kozso monológba kezdett, ami arról szólt, hogy tulajdonképpen a Mr. President neki köszönheti a sikerét, mert az aranylemezükön szereplő dalok többségét ő írta. Persze mindez magyar nyelven hangzott el, úgyhogy a német énekes és a táncosai egyetlen szót sem értettek az egészből.

Kozso a lapnak először tagadta a történteket, sőt azt mondta, ott sem volt azon a rendezvényen, majd elárulta, valójában csak viccelődött:

“Jó, valóban így történt, de csak viccelődni akartam egy kicsit! Jól éreztük magunkat, hatalmas volt a hangulat, egy csodálatos bulit adtunk az Ámokfutókkal, a közönség tombolt, ami nekem nagyon jóleső érzés. Gondoltam, miért ne viccelődhetnék egy kicsit azzal, hogy felmegyek és mondok pár szót.”

 

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook/Liget Club

Ajánlott videó

Olvasói sztorik