Szórakozás

A Jóban Rosszban is eltűnhet Vajnáék új TV2-jéről

A napokban látott napvilágot a hír, hogy a Magyar Broadcasting Co. Kft lezárta a TV2 Csoport megvásárlását, és a vállalat a tranzakcióhoz szükséges engedélyek birtokában benyújtotta a változásbejegyzési kérelmét a cégbírósághoz; Dirk Gerkenst pedig kinevezték a TV2 Csoport vezérigazgatójának.

A Bors most úgy értesült, hogy egy éven belül látványos változásokat várnak az új vezetők a TV2-nél. A munkák már meg is kezdődtek a Róna utcában, a lap szerint pedig arra lehet következtetni, hogy Simicskának – kevéssé meglepő módon – nem sok szerepet szánnak a kereskedelmi tévénél. Ez azért is járhat nagy változással, mert az ő műsorgyártó cége, a Show and Game gondoskodott évek óta a Jóban Rosszban című napi sorozat készítéséről. Az ezzel kapcsolatos szerződés azonban nyáron lejár.

“A TV2 új vezetése jelenleg a vállalat hosszú távú érdekeit képviselő stratégia kialakításán dolgozik. Ennek része számos terület felülvizsgálata, ilyen például a produkciós megállapodások átgondolása is. Konkrétumokról a későbbiekben adunk tájékoztatást” – írta a bulvárlap megkeresésére a csatorna sajtóosztálya. Arra azonban egyelőre nincs válasz, hogy meddig is maradhat még képernyőn a sorozat.

Helyreigazítás

Internetes portálunkon 2016. január 06 napján „A Jóban Rosszban is eltűnhet Vajnáék új TV2-jéről” című cikkünkben valótlanul híreszteltük, hogy a Show & Game Produkciós Kft. Simicska Lajos cége. A valóság ezzel szemben az, hogy a Show & Game Kft. nem Simicska Lajos cége, Simicska Lajos érdekeltségi körébe semmilyen formában nem tartozik, tőle teljes mértékben független önálló tulajdonosi körrel rendelkező, ezáltal független gazdasági társaság, sem annak működése, sem a gyártásában való szerepe – a szerkesztőség által megfogalmazott valótlan tartalmú tényállással szemben– nem köthető Simicska Lajoshoz

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik