Dr. Czeizel Endre családjának egy része azt állítja: a tudós legkisebbik gyermeke úgy fogant, hogy Czeizel spermáját jogtalanul használták fel, és ezért közokirat-hamisításért feljelentés is született ismeretlen tettes ellen – írja a Blikk.
Már korábban kiderült, hogy a leukémiában elhunyt tudós és egy fiatal hölgy között évekkel ezelőtt szerelem szövődött, ám a professzor nem volt hajlandó elválni a feleségétől, Erzsébet asszonytól, akitől a három nagykorú gyermeke van. Az új viszonyból két csöppség született: a kisebbik meglehetősen különös módon. Erről és fiatal párjával kötött megállapodásáról Czeizel így mesélt könyvében:
“Már csak a korom miatt is felelőtlenségnek éreztem egy újabb gyermek vállalását. (…). Romantikus szakmai énem kitalált egy kompromisszumos megoldást. Lefagyasztattam a spermámat, és megbeszéltem, hogy ezt a halálom után felhasználhatja, ha még akkor is úgy gondolja majd. Az első hat hónapos kemoterápia után visszaállt korábban kialakított életrendünk. A hétvégéket (…) töltöttem, fontosnak tartottam, hogy a fiamnak maradjon emléke az apjáról. Biztos voltam fogamzóképtelenségemben. Mégis, (…) egyszer csak arról tájékoztatott, hogy várandós. A hír hallatán, hogy újra apa leszek, kiborultam (…). Később azt gondoltam, hogy az ilyen körülmények között fogant magzat úgysem marad meg. Megmaradt. 2014 augusztusában megszületett (…). Végül is meghatottan vettem a karomba, és rám mosolygott.”
Csakhogy a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban különös dolog derült ki: annak idején a spermadonor beleegyezői nyilatkozatára nem a genetikusprofesszor, hanem egy másik férfi adatai és neve, továbbá aláírása került. Minderre úgy derült fény, hogy amikor a fiatal anya beállított Czeizel Endre hagyatéki tárgyalására, és jelezte, a két gyermeke nevében igényt tart a Czeizel-vagyon egy részére, a bekért dokumentumokon szereplő adatok információink szerint a kisebbik gyerek esetében nem stimmeltek.
Az ügyben állítólag az elhunyt egyik hozzátartozója tett feljelentést. A nyomozóknak azt is vizsgálni kell, hogy a lombikprogramot működtető klinika vezetése tudta-e, hogy okirat-hamisítás történt.