Szórakozás

Törőcsik Mari újabb előadást mondott le

Törőcsik Mari (Törőcsik Mari)
Törőcsik Mari (Törőcsik Mari)

Törőcsik Mari nemrég ünnepelte 80. születésnapját, akkor úgy tűnt, a sok probléma után már minden rendben van, fáradhatatlanul mosolygott, jókedvűen italozott és parolázott. Amikor beteg tüdejével kórházba került, szigorú pihenésre intették orvosai, amit vonakodva ugyan, de betartott. A születésnaptól kezdve azonban ismét egyre több fellépést vállalt, egyre több nyilvános eseményen jelent meg. A sok munkának meglett az eredménye: a Nemzet Színészének túlterheltség miatt most egy estét és egy tévéfelvételt is le kellett mondania – írja a Bors.

Törőcsik december 29-én este a Szolnoki Szigligeti Színházban lépett volna fel a szilveszteri műsorban, amiről az MTVA felvételt is készített. A színház jegypénztárában azonban azt a tájékoztatást kapta a lap újságírója, hogy a művésznő egészségi állapotára hivatkozva lemondta az előadást pár nappal az esemény előtt.

Kiderült azonban, nem nagy a baj: mindössze arról van szó, hogy nem bírta volna, hogy egy héten két estét is játsszon, Mága Zoltán hagyományos újévi koncertjén ugyanis ott lesz. Volt férjével, Bodrogi Gyulával közösen szerepelnek majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik