Szórakozás

Istenes Bence még nem veszi el Csobot Adélt

Csobot Adél és Istenes Bence (Array)
Csobot Adél és Istenes Bence (Array)

Istenes Bence feleségül akarja venni Csobot Adélt, de nem azért, mert ez így szokás vagy mert jön a gyerek. Így egyelőre késik az esküvő.

“Nem tervezek sem lánykérést, sem esküvőt, ennek megvan az ideje. Nekünk most a gyerek a legnagyobb kincs, a legnagyobb ajándék, a legjobb, ami jövőre velünk történhet. Nem szeretnénk belesűríteni egy esküvőt ebbe a kilenc hónapba csak azért, mert az a hagyomány, hogy lánykérés után esküvő, és aztán érkezik a gyerek. Szerintem ez nem egy kôbe vésett törvény, nálunk a gyerkőc jön előbb”

– mondta a Borsnak Istenes, aki hozzátette: ha eljön az ideje, nagy esküvőt szeretne, a szervezés helyett azonban most inkább egymásra koncentrálnak.

“Az ünnepek alatt is megpróbáltuk kihasználni az együtt töltött perceket, együtt volt a család, sokat ettünk. Hamarosan el is kell kezdenem újra edzeni. Nincs még itt a gyerkőc, mindketten dolgozunk, Adél nemrég fejezte be a Sztárban sztárt. Mindent az állapotának megfelelően csinál: rendesen eszik, odafigyel magára, annyit dolgozik csak, amennyit bír, sokat pihen és alszik. Én pedig próbálok minél többet otthon lenni most, és így lesz akkor is, ha megszületik a kicsi.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik