Szórakozás

Az MTVA kizárta a Dal egyik produkcióját

A Misztrál együttes Reggeli reggae című versenydala helyett Singh Viki Katonák című száma indul A Dal 2016-os műsorsorozatában – közölte kedden az MTI-vel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).

Az MTVA közlése szerint a Misztrál együttes versenydaláról most derült ki, hogy 2015 nyarán már elhangzott a nyilvánosság előtt, így a nevezési feltételek megsértése miatt ki kellett zárni a versenyből. Az Eurovíziós Dalfesztivál szabályzata szerint nem lehet nevezni 2015. szeptember elseje előtt elhangzott dalt, így jutott be a Katonák című produkció A Dal 2016 műsorába. A Katonák zeneszerzője Fitos Viktor, szövegírója Valla Attila, előadója pedig Singh Viki.

A Dal 2016-ba a nevezési határidőig 372 pályamű érkezett, közülük választotta ki a tíztagú előzsűri az elődöntőkbe jutók 30-as listáját, amelyet december 15-én mutattak be a budapesti A38 hajón.

Az első elődöntő 2016. január 23-án lesz, a döntő – három elődöntőt és két középdöntőt követően – február 27-én a Duna Televízióban lesz látható, akkor derül ki, melyik dal és előadó képviseli Magyarországot a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon Stockholmban. Az idei válogatóverseny újdonsága lesz, hogy díjazzák a legjobb dalszöveget és kiválasztják a műsor felfedezettjét is.

Singh Viki (Singh Viki)
Singh Viki (Singh Viki)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik