Kis előadással, trombitálással, dobolással készülődtek Galambos Lajcsi gyerekei az ünnepekre. Reménykedtek, hogy valahogy bemutathatják apjuknak tudományukat, de erre jelen állás szerint nincs semmi esély, mivel apjuk minden bizonnyal rács mögött tölti a karácsonyt és a szilvesztert is.
“Persze, még reménykedünk, hogy kiengedik ügyfelemet az ünnepekre. Más esélye ugyanis nincs, hogy lássa a gyerekeit. A szabályok szerint a két ünnep között senkinek, más raboknak sem engedélyezett, hogy látogatót fogadjanak. De Lajcsi gyerekei még az ünnepek előtt sem tudnak bemenni. Az előző látogatásuk óta ugyanis nem telt el annyi idő, hogy ez lehetséges legyen”
– mondta a Borsnak dr. Fröhlich Krisztián védőügyvéd, aki hozzátette: Lajcsi – akinek papíron semmije sincsen – a kezdetben érzett kétségbeesés és bizonytalanság után egyre erősebbnek érzi magát.
“Ügyfelem speciális diétát folytat, és mindennap edz, tornázik. Testileg, szellemileg, fizikailag és lelkileg is jobb kondiban van, meglepődnek majd, amikor kijön, micsoda változáson ment keresztül.”