Szórakozás

Olajtartályt is találtak Lagzi Lajcsi birtokán

Az áramlopás és vesztegetés gyanúja miatt előzetes letartóztatásban lévő Galambos Lajoson, művésznevén Lagzi Lajcsin néhány nappal ezelőtt elásott autókat és római műkincseket kerestek a rendőrök. Csapatszállítókkal vitték a helyszínre a területet átvizsgáló zsarukat, akiknek polgárőrök is segítettek a kutatásban, sőt később a NAV munkatársai is megjelentek egy állítólagos egy vádalku eredményeként.

Autót és műkincset nem találtak, egy külön bejáratú benzinkutat és egy attól teljesen független olajtartályt viszont igen.

A hatalmas tartály a birtok hátsó szegletében, mélyen a föld alatt volt elrejtve. A vámosok kőolajszármazéknak tűnő folyadékot találtak benne, ilyenkor akaratlanul is az olajszőkítéses bűnügyek jutnak az ember eszébe.

“A hatóságok a helyszínen nem tudták megállapítani sem a tartály méretét, sem azt, milyen ásványolaj-származék van benne. Ezért mintát vettek, több liter folyadékot vittek el. Az nyilvánvalóvá vált már a helyszínen is, hogy a tartály nincs összeköttetésben Lajcsi benzinkútjával. A gyanú szerint fáradtolajat tartalmazott, és évek óta állhatott ott érintetlenül. A hivatalos vizsgálat eredménye tisztázhatja majd Lajcsit”

– mondta a Borsnak egy informátor.

A lapnak egy helybeli is megerősítette, hogy az olajtartály tiszta. Elmondása szerint a trombitaművész munkatársai nem jártak a tartályhoz, az feltehetően abból az időből származik, amikor még egy téesz működött a területen, talán a traktorok fáradtolaját engedték bele. Állítólag a benzinkút papírjai is rendben vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik