Szórakozás

Got Talent: A fiúk tudják, mivel jár egy Szupergirl barátjának lenni

A 16 fiatal táncoslány szombaton újra a zsűri és a közönség elé lép. Az akrobatikus rock and roll formáció a válogatón mindenkit lenyűgözött, annak ellenére, hogy nem minden úgy alakult, ahogy elképzelték. Interjú.

Látszólag teljesen együtt mozogtatok a válogatón, és ez mindenkit ámulatba ejtett. Visszanézve magatok, ti találtatok hibákat? Meg voltatok elégedve?

Török Szandra: Avatott szemnek feltűnhettek hibák, és persze mi magunk is tudatában voltunk a produkció után, hogy mit nem csináltunk elég jól. Viszont a televízión keresztül más szögből mutatnak meg elemeket a kamerák, mint ahogyan azt a versenyeken láthatta eddig a közönség és a bírók. Összességében azt mondhatom, miután többször visszanéztük a produkciót, hogy elégedettek vagyunk a válogatón nyújtott teljesítményünkkel, és a nézők visszajelzései alapján úgy érezzük, hogy jól sikerült a bemutatkozás.

Hargitai Dóra: Annyi titkot talán most már elárulhatunk, hogy azért a selejtező nem volt zökkenésmentes, de ez utólag inkább mókás és kihívással teli dolog volt, mint kétségbeejtő. Az történt, hogy a selejtező előtt a színpad méretéről kaptunk előzetes információt, de azzal nem sokkal a fellépésünk előtt szembesültünk, hogy ha az összes lány egymás mellé áll, akkor minden bizonnyal a két szélső lányt el fogja takarni egy-egy belógó paraván színpadelem, amivel előzetesen nem számoltunk. Megkértük a stábot, hogy az egyik technikai szünetben bemehessünk a koromsötét színpadra, hogy megnézzük, tényleg problémás lesz-e a teljes beállás. Azonnal kiderült, hogy a legszélén táncoló lány ott táncolt volna, ahol a két műsorvezető is állt. Nem volt mit tenni, fél órával előtte át kellett írni a produkciót ott a helyszínen, egy zsebkendőnyi folyosón, de úgy, hogy a sorelem megmaradjon, mert azt képtelenség lett volna kivenni egy ilyen összetett produkcióból. A közönség nem vette észre a változtatást, a végén állva tapsoltak, akárcsak a zsűri.

Őrületes mennyiségű munka lehet egy ilyen koreográfiában. Mennyi időt gyakoroltok?

Szandra: Általában sok apró, már meglévő vagy korábban megtanult elemből építkezünk, amelyet kigyakoroltunk korábbi koreográfiák során, viszont mindig igyekszünk valami újat, valami plusz dolgot hozzátenni az adott produkciónkhoz. A koreográfia összeállítása legtöbbször pár edzést vesz igénybe, a kigyakorláshoz viszont hónapokra van szükség, sokszor egyébként ez alatt az idő alatt még sor kerül kisebb-nagyobb módosításokra. Persze adódhat olyan szituáció is, amikor hirtelen egy fellépés előtt még valamin változtatni kell. Ilyenkor bízunk abban, hogy a többéves közös munka segít megoldani ezeket a váratlan helyzeteket is.

RTL Klub
RTL Klub

Dóra: Korábban akár egy évig is eltartott, amíg tökéletesen összehoztunk egy produkciót, most a Got Talent miatt pár hónapunk maradt a kidolgozásra. Nagy segítségünkre vannak az RTL Klub szakemberei, akiknek sok segítő szándékú meglátása van. Ezek alapján könnyebben döntünk, hogy mivel érdemes foglalkozni, és mivel nem. Hamar beláttuk, hogy ami jól mutat egy több ezer fős sportcsarnokban szemből nézve, az nem biztos, hogy ugyanolyan jól mutat a képernyőn is. Nyitottak vagyunk a tévések látásmódjára, izgalmas edzések voltak az utóbbi pár hétben. Reméljük hogy a közönség szerint is látványos és egyedi lesz ez a produkció.

A párjaitok mit szólnak ahhoz, hogy az életetek egyik legfontosabb pontja a csapat?

Dóra: Eléggé vegyes a korosztály, hiszen 16-25 évesek vagyunk, sőt három testvérpár is van a csapatban. Van, aki már dolgozik, és persze sokan még iskolába járnak. Többen már komolyabb kapcsolatban állnak egy fiúval, és vannak, akik még most keresik az igazit. A fiúk általában tisztában vannak vele, hogy mivel jár egy „Szupergirl”-lel lenni, akinek gyakran kell edzésre menni, és a tánc miatt sok hétvége is kimarad, amikor nem lehetünk együtt. De szerintem inkább elfogadóak és büszkék arra, hogy olyasvalakivel járnak, aki táncosként élsportoló. Szerencsére a mi versenyrendszerünk az iskolai szünetekhez hasonló pihenési időszakokkal jár, így nyáron és télen mi is ugyanúgy el tudunk menni nyaralni, síelni, bulizni, mint más fiatal.

RTL Klub
RTL Klub

Mennyit készültök az élő elődöntőre? Nagyobb az izgalom, mint egy sima verseny előtt?

Szandra: Mostanában heti 3-4 alkalommal edzünk 2-4 órát. Annak ellenére, hogy több éve versenyzünk, mégis nagyon izgulunk az élő műsor miatt. Az eddigi legnagyobb számú közönség előtt 2013-ban álltunk, amikor a Lyonban megrendezett Európa Bajnokságon 6500 fős teltházas sportcsarnokban táncoltunk. Hihetetlen élmény volt, ahogy az a rengeteg ember mind nekünk tapsolt, még most is beleborzongok, ha rá gondolok. Szombaton ugyan a stúdióban nem lesz ennyi ember, de a képernyők előtt milliós közönség fog ülni, ami egyelőre számunkra felfoghatatlan. De bízunk benne, hogy sikerül olyan produkciót nyújtani, ami elnyeri a tetszésüket, és ezért igyekszünk mindent megtenni.

Látszólag teljes a harmónia köztetek. Vitatkoztok azért néha?

Szandra: A csapat egyik legrégebbi tagja vagyok, de óriási nagy veszekedésekre nem emlékszem. Még ha voltak és vannak is kisebb konfliktusok, azokat gyorsan és hatékonyan tudjuk kezelni. Természetesen ahol ennyi lány sokáig együtt van, ott azért adódnak kisebb összezörrenések, de az aktuális cél mindig felülírja ezeket a nézeteltéréseket. Ha edzés van, fellépés, vagy verseny, akkor a feladatra kell koncentrálnunk, nincs helye a vitáknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik