Hevesi Kriszta gyakran nyilatkozik a sajtóban szex és párkapcsolati szakértőként, ám az érdekes gondolatok önmagukban nem voltak elegendőek ahhoz, hogy szakmailag is hiteles legyen.
“Régóta megcsinálhattam volna a doktorit, tulajdonképpen hét éve befejeztem az iskolát, de korábban nem volt annyira fontos a munkámhoz, de az egyetemi oktatás miatt már igen. Itt ugyanis elvárás, hogy a tanárok a tudományos élet elismert szereplői legyenek” – mondta a Borsnak Kriszta.
Hevesi Tamás szexi felesége múlt héten lett a pszichológiai tudományok doktora, száznyolcvan oldalas disszertációt adott le.
“Az opponensem szerint szinte tankönyvi minőségű munka lett, amit akár az egyetemeken is lehetne használni, erre nagyon büszke vagyok. A szexuális egészség biopszichoszociális aspektusai, mérésének módszertana és kapcsolata a személyiség dimenzióival című munkámmal
én vagyok az első, aki a szexuálpszichológia doktora, ugyanis ebből még más nem írt disszertációt”
– tette hozzá a szexuálpszichológus.