Szórakozás

Damut utálták a börtönkonyhán

Damu Roland börtönéveiről hamarosan könyv jelenik meg, amely kendőzetlen őszinteséggel mutatja be a korábbi sorozatsztár viszontagságait. A hamarosan háromszoros apukává váló Damut konyhai segítőnek osztották be először, aminek nem örült túlzottan, hiszen könyvtáros vagy csomagos szeretett volna lenni.

“Megkérdezték, hogy krumplit, répát tudok-e pucolni. Mondtam, hogy igen. Na, akkor az jó lesz nekem. Megalázva éreztem magam.

A konyhán a civil konyhai kisegítőkkel nem beszélhettünk. Általában hat nő dolgozott a konyhán, akik a környékbeli falvakban, városokban éltek. Utálták a rabokat. Valami olyasmi játszódhatott le bennük, hogy na, itt ez az elkényeztetett Damu művész, most aztán dolgozhat és itt fog megrohadni a börtönben” – idéz a Blikk a hamarosan megjelenő könyvből.

Damu Roland azt is leírja, hogy a konyhán teljes fegyelemmel kellett dolgoznia: nem szólhatott a civil dolgozókhoz, és még egy almát sem csenhetett volna el, mert kirúgták volna miatta, és egy sokkal rosszabb helyre osztották volna be.

“A tiszalöki börtönben működött szemétválogató. Többnyire oda osztották be azokat az elítélteket, akikkel probléma volt. Ilyenkor elgondolkoztam, hogy

ezektől az emberektől még az is kitelne, hogy berakjanak a szemétválogatóba.

A talpamtól a nyakamig csurom vizes, zsíros voltam” – tette hozzá a színész.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik