Szórakozás

Kökény Attila kisfia is énekel egy karácsonyi lemezen

Az egykori Megasztáros nagyon örül annak, hogy kilenc éves fia az ő nyomdokaiba akar lépni. Kökény Attila már korábban is mesélt arról, hogy Lalika ének- és zongoraórákra jár, most pedig lehetőséget teremtett a kisfiúnak, hogy egy saját dalt is felénekelhessen karácsonyi lemezére.

“Próbáljuk egyengetni az útját, ha már megtehetjük, hiszen szülőként ez a dolgunk. Persze ez nem csak az éneklésről szól, hiszen a zenei képzést is megadjuk neki. Lajtai Katihoz jár énekelni tanulni heti egy alkalommal, emellett szolfézs- és zongoraórái is vannak heti két-két alkalommal. Van olyan nap, amikor este hétre ér haza, de egyelőre nagyon élvezi. Tényleg nagyon tehetséges ebben, a gyerekeim közül ő az egyetlen, akit ennyire érdekel a zene, és meg is van a képessége hozzá. Éppen ezért is került szóba, hogy ezen a lemezen neki is legyen egy dala” – kezdte a Blikknek az énekes, aki a hosszútávú célokról is beszélt.

“Szeretnék neki minden évben csinálni egy dalt és egy klipet, hogy mire eléri a 16-17 éves kort, legyen egy rendes anyaga. Készítettünk egy hivatalos oldalt is neki, élvezze csak, hogy vannak rajongói” – mondta a büszke édesapa.

Sziasztok, a boltokba került ez a fantasztikus karácsonyi lemez! Előre is köszönöm a megosztásokat! Az alábbi helyeken m…

Szerző: Kökény Attila hivatalos oldala2015. november 26.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik