HIRDETÉS
Szórakozás

Megszületett Oláh Gergő harmadik gyermeke

Oláh Gergő (Array)
Oláh Gergő (Array)

Az X-Faktor győztes és felesége mindig is három gyerekről álmodtak, így végre teljes a család. A legkisebb gyermek november 23-án, hétfő hajnalban látta meg a napvilágot. A kisfiú 3 kilóval és 55 centivel született a Blikk információi szerint, a nevét egyelőre nem árulták el a szülők.

Gergő éppen Miskolcon játszott a Nemzeti Színházban, amikor párjától érkezett a hír, hogy megindult a szülés, így az énekes azonnal autóba pattant, hogy időben beérjen a budapesti kórházba. A pár egyébként eleinte titkolta, kisfiúk érkezését, csak akkor számoltak be róla, amikor Niki már 7 hónapos terhes volt, ugyanis nem akarták ki tenni magukat a rosszindulatú megjegyzéseknek.

Ajánlott videó

Ki jött ki jobban a Sziget-ügyből, és szintet léptek-e az MI-videók?
Bánszegi Rebeka, Nagy Gergely Miklós és Pető Péter a Háromharmadban, amelyben átbeszélik, hogy a Sziget Fesztivál-ügynek lett-e a politikai nyertese, és hogy a fővárosi közgyűlésben a segíteni akarók bénázása zajlott-e, vagy csak ez a demokrácia normális menete. Az adás második felében pedig szó esik arról, hogy a legújabb mesterséges intelligencia felhasználásával készült Magyar Péter-videók szintlépést jelentenek-e a politikai manipulációban, vagy ezek kódolva vannak a technológiában.
0 seconds of 57 minutes, 17 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
57:17
57:17
 
Olvasói sztorik