Szórakozás

Got Talent: A brit tehetségkutató után most itthon is sikert vár a Fricska Táncegyüttes

Olyat láttunk már, hogy egy táncformációt nem értékelt eléggé a hazai közönség, ezért külföldön próbálkoztak. Így sikerült az Attractionnak is világsikert elérnie. A Fricska Táncegyüttes esetében azonban ez éppen ellenkezőleg van. A három srác, Moussa Ahmed, Papp Gergely Bálint és Papp Máté Bence már bejárták Amerikát, Olaszországot, sőt idén a Britain’ Got Talent válogatóján is hódítottak, most azonban úgy döntöttek, hogy a tehetségkutató hazai változatában, a Hungary’s Got Talentben is megmérettetik magukat.

A fiúk eddigi legnagyobb eredményüknek a britek rajongását és Guinness rekordjukat  tartják, de bíznak benne, hogy itthon is elismerik tehetségüket.

“A BGT volt az első nagy tehetségkutató, amin elindultunk, mint Fricska Táncegyüttes. Elmondhatatlan érzés volt, amikor bejött a számításunk és a produkció felétől állva tapsolt az egész színház beleértve a zsűrit is. A YouTube videónkat pedig már több mint 3,3 millióan látták. Ezt tudhatjuk be eddigi legnagyobb sikerünknek a világrekord felállítása mellett, hiszen fél évvel előtte a “A világ leggyorsabb néptáncosai “ cím büszke birtokosai lettünk. Hárman felváltva mindössze 2 perc alatt, összesen 3937 koppintást és csapást (együtt: leütés) produkáltunk. Michael Flatley világrekordjában 35-ször koppintott 1 másodperc alatt, Ahmednek sikerült 41 leütést elérnie” – mesélte a csapat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik