Szórakozás

Bodnár Attila elbúcsúzott édesanyjától

Hétfőn érkezett a sokakat megrázó hír, az X-Faktor egykori versenyzője meghalt életének 39. évében. Később kiderült, hogy Bodnár Attila holttestére barátja lakásán találtak rá, a körülményeket azonban még vizsgálja a rendőrség. A Blikk információi szerint már fel is boncolták, ám a halál okát nem tudták megállapítani. Ez azt jelenti, hogy semmi olyan szervi elváltozása nem volt, ami az életébe került volna.

Az viszont biztos, hogy a Modern Hungária tagjának fia veszélyes életet élt. Az utcazenét választotta, nem élve a lehetőségeivel, ráadásul az alkohollal is meggyűlt a baja. Korábbi barátai szerint az okozta a vesztét, hogy a fővárosba költözött.

“Hatalmas egyéniség volt, mindig a vezé­rek közé tartozott, és szinte mindnyájan felnéztünk rá. Nem ezt a sorsot érdemelte, mert roppant értelmes és tehetséges srác volt. Egy időben megtért, és az Úr szolgája lett. A dolgok akkor fordultak rosszra, amikor a fővárosba költözött és újra a pohárhoz nyúlt” – mesélte a Borsnak a régi ismerős.

A napilap egy friss felvételre is rábukkant, amin Attila egy jól látható fejsérüléssel szerepel, miközben néhány hajléktalannak tűnő férfival üldögél a belvárosban.

Kiszámíthatatlan életvitele ellenére rendszeresen meglátogatta a Berettyóújfaluban élő édesanyját. “Bárki bármit is mond, nagyon jó volt a kapcsolatunk. A múlt héten, 23-án volt a születésnapja. Eljött hozzám, és elbúcsúzott tőlem! A fiam egy áldott jó gyerek volt. Ő egy áldozat, a jó szíve vitte el. Nagyon szeretett itthon lenni. Havonta egyszer-kétszer minimum hazajött. Sokféle fájdalom létezik, de egy anyának a gyermeke elvesztése a legfájdalmasabb. Teljesen összeroppantam, az eset óta a testvérem segít nekem. Fekszem, kelek, mosok, és próbálom túlélni ezeket a napokat. De rettenetesen nehéz” – mesélte Kati néni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik