Szórakozás

Galambos Lajcsi rács mögött karácsonyozhat

galambos-lajos(210x140)(1).jpg (lagzi lajcsi, )
galambos-lajos(210x140)(1).jpg (lagzi lajcsi, )

A Galambos Lajcsi és társai elleni nyomozást felügyelő ügyészség indítványozta a zenész eredetileg 30 napra szóló, elvileg október 24-én lejáró előzetes letartóztatásának meghosszabbítását, hogy további tanúkihallgatásokat és nyomozati cselekményeket folytathassanak. Ráadásul – az ilyenkor szokásos hatvan helyett – kilencven nap pluszt kérnek a bíróságtól, így Lajcsi a karácsonyt és a szilvesztert is előzetesben töltheti majd.

A Bors megkeresésére az áramlopással és vesztegetéssel vádolt Lagzi Lajcsi ügyvédje, dr. Berényi András elmondta, hogy a védelem ezt az ügyészi indítványt majd a saját indítványában kívánja kommentálni. Korábban már a mulatós trombitás előzetes letartóztatása miatt is panasszal éltek, valószínűleg most is ez következik majd.

Lajcsi feleségét, Boglárkát néhány héttel ezelőtt már szabadlábra helyezték súlyos betegsége miatt. A zenész az asszonnyal sem személyesen, sem pedig telefonon nem értekezhetett az ügyészség döntése alapján, sőt már gyermekeit sem hívhatja.

Csütörtökön feltehetően kiderül, a bíróság helyt ad-e a kérelmüknek, és Lajcsi előzetesben marad, vagy akár a hétvégén már szabadulhat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik