Szórakozás
galambos-lajos(430x286)(1).jpg (lagzi lajcsi, )

Lagzi Lajcsi nem lophatta a vizet, mert nem volt bevezetve

24.hu
24.hu

2015. 10. 13. 07:28

Korábban a témában:

Az energialopással és vesztegetéssel vádolt Galambos Lajcsi továbbra is rács mögött tölti napjait, ügyvédje megkapta az iratokat,­­­ és átvizsgálta azokat.

“Arra a megállapításra jutottam, hogy álláspontunk szerint a vesztegetéssel kapcsolatban – ha ügyfelem azt el is követte volna – a minősítést rosszul állapították meg. Ugyanis a gyanúsítás szerint közügyet ellátó személyeket vesztegetett meg, a villanyszerelő-ellenőr pedig nem ilyen. Ez azt jelenti, ha el is követte ügyfelem a gyanúsításba foglalt bűncselekményt, akkor az új büntető törvénykönyv szerint az eredeti 2–8 éves szabadságvesztés tétele mérséklődik 1–5 évig terjedő büntethetőségre” – mondta a Blikknek Berényi András, aki szerint a gyanúsításban szereplő megállapítások lassan gyengülni látszanak.

“A gyanú szerint ügyfelem hosszú ideig, nyolc éven keresztül folyamatosan illegálisan jutott áramhoz, gázhoz és vízhez több tulajdonában. Ám az is egy figyelemre méltó módosítás, hogy a másodfokú bíróság felhívta az ügyészség figyelmét arra, így módosítani kellett a gyanúsítást, hogy például Lajcsi egyik ingatlanjába az első nyolc évben be sem volt kötve a vezetékes víz” – számolt be egy érdekes fejleményről az ügyvéd.

Berényi hozzátette: a Lajcsi és társai által okozott kárt 28 millióra becslik. A mulatós trombitásnak bőven van fedezete, rendezni tudná bármikor a kárigényt, ám olyanért nem hajlandó azt kifizetni, amivel nem tartozik.

 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.