Szórakozás

Noszály Sándor impotens lett a gyógyszerek miatt

24.hu
24.hu

2015. 10. 10. 08:03

Korábban a témában:

Az Egyesült Államokban élő sportoló Friderikusz Sándor műsorában vallott élete mélypontjairól. Noszály Sándor évekkel ezelőtt barátnőjével, a  Jóban Rosszban egykori színésznőjével, Novák Henivel költözött ki az USA-ba, akivel kapcsolata öt évig tartott. A teniszező élete legnagyobb töréseként élte meg a szakítást, annak ellenére, hogy ő csalta meg a párját.

Ekkor kezdődött a mélyrepülés is, Noszály depresszióba zuhant és közel két hétig nem aludt, életveszélyes állapotba sodorva magát. Ekkor döntött úgy, hogy hazarepül Magyarországba, ahol önként vonult be egy pszichiátriai intézménybe. A kezelések után azonban rászokott az antidepresszánsokra és nyugtatókra, a marokszámra szedett gyógyszerek pedig komoly mellékhatásokkal jártak. Impotens lett, nem érdekelték a nők, csak a barátai tartották benne a lelket.

Habár a korábbi Nagy Ő már túl van a nehezén, múltja nem tűnt el nyom nélkül, ami a Friderikusszal forgatott műsor felvételein is tapasztalható volt: “Noszály nagyon őszintén vallott Friderikusznak, de úgy tűnt, még mindig nincs teljesen jól, mintha néha még most is szét volna esve, gyakran még a beszéd is nehezére esett. De látszott, nagyon vágyott rá, hogy beszélhessen ezekről a dolgokról” – árulta el a Blikknek egy informátor.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.