Szórakozás

Bíró Ica is találkozott már ufóval, de nem akar Pataky sorsára jutni

24.hu
24.hu

2015. 10. 10. 14:23

Korábban a témában:

Pataky Attila már számtalanszor beszámolt ufókkal való találkozásáról, amit az emberek többsége hitetlenkedve fogad. Nem úgy, mint Bíró Ica, akinek meggyőződése, hogy az Edda frontembere igazat mond. Ebben pedig azért olyan biztos, mert maga is átélt már megmagyarázhatatlan jelenségeket.

“Pataky Attila háta mögött sokan összesúgnak emiatt, úgy gondolom, elég szűklátókörűen élik az emberek az életüket. Egy énekóráról mentem hazafelé a Rákóczi úton, amikor azt láttam, hogy megjelenik az égbolton egy nagyon fényes gömb, egy helyben áll, majd cikcakkozni kezd, aztán megint megáll, és így tovább. Nagyon érdekes volt. Amikor hazaértem, bekapcsoltam a híradót, és ott már be is mondták, hogy ismeretlen eredetű valamit láttak a budaörsi repülőtér felett, ami nem hőlégballon volt, és nem is más, beazonosítható tárgy” – mesélte a Borsnak Ica, akinek nem ez az egyetlen élménye a földönkívüliekkel.

“Van egyéb tapasztalásom is, de azért nem szeretnék erről beszélni, mert nem akarom, hogy bekategorizáljanak. Viszont nem lehetünk annyira naivak, hogy azt gondoljuk, egyedül élünk a világegyetemben. Nyitott vagyok a spirituális dolgokra, az univerzumban történő energiák befogadására, és hiszek abban, hogy nem csak az van, amit az öt érzékszervünkkel érzünk.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.