Szórakozás

Demcsák Zsuzsa is benne lehet a következő Kis Grófo-klipben

Demcsak-Zsuzsa(960x640).jpg (Array)
Demcsak-Zsuzsa(960x640).jpg (Array)

Nem akármivel rukkolt elő Kárász Róbert a Mokka ma reggeli adásában. A műsor vendégei ugyanis az idei nyár slágerének kikiáltott Bulibáró című dal előadója, Kis Grófo, és édesapja, (na ki találják, hogy ki? hát persze!) Grófo voltak, akikhez a műsorvezető egy elég különleges kéréssel fordult.

“Nem véletlenül mondta el a Zsuzsi, hogy ő minden bulin a ti zenéitekre bulizik… Figyeljetek, hadd kérjelek meg benneteket! Ha készül új klip, új zene, őt mindenféleképpen vegyétek be a forgatásba, ki ne hagyjátok. Ezt nem udvariasságból mondom, de állandóan rátok hivatkozik, hogy milyen jót buliztunk Kis Grófo zenéjére” – mondta a meglepett zenészeknek Kárász, akinek szavaira maga az érintett is rákontrázott.

“Jól tudok cigánytáncolni, nem mellesleg” – mondta Demcsák Zsuzsa, aki műsorvezetőtársa szerint simán elvállalja a klipforgatást; Kis Grófo pedig egyenesen megtiszteltetésnek venné a produkcióban való közreműködését.

Nos, ön szívesen látná a képernyőst, amint éppen tombol a mulatási?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik