Szórakozás

17 milliót követel Bálint Antónia gyereke apjától

balint-antonia(650x433)(3).jpg (bálint antónia)
balint-antonia(650x433)(3).jpg (bálint antónia)

Újabb tárgyalási napot tartottak abban az ügyben, amelyet Bálint Antónia indított kislánya édesapja ellen. A volt szépségkirálynő 17 millió forintot követel a férfitól, amelyet még 2009 októberében, állítása szerint három hónapra kért kölcsön tőle. Bár akkor már nem voltak élettársak, jó volt a viszonyunk, így nem volt oka bizalmatlannak lenni.
Toncsi állítólag egy lakása eladásából adta oda ezt az összeget, amelyet addig egy bankban tartott. A kölcsönről egy évvel később egy elismervény is született, amelyet a férfi alá is írt – írja a Bors.

Antónia gyermekének édesapja azonban másképp emlékszik a történtekre. Azzal magyarázza az elismervény aláírását, hogy fenyegetve érezte magát kislánya láthatásával kapcsolatban. A férfi verziója szerint 2006-ban munkakapcsolat miatt ismerték meg egymást Toncsival. Ebben az évben havi egymilliós fizetést kapott, mint az Egymásért Alapítvány arca, majd miután közelebb kerültek egymáshoz, egy új B-Mercit is vett neki. Hat-hat millióval segítette ki Toncsi édesapját és testvérét, és miután Antónia nem kapott hitelt, hisz nem volt olyan munkája, tizenhárommillióval segítette ki, hogy a saját 3–4 millióját kipótolva lakást vehessen. A férfi elmondta: Antónia is tudja, hogy nem tartozik neki, de ha nyerne sem juthatna a pénzéhez, hiszen jelenleg vagyonelkobzás alatt áll, és nyugdíjasként egy árva fillére sincs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik