Szórakozás

Technikai probléma ejthette ki Janza Katát

A TV2 nagy átváltozó show-jának, a Sztárban sztárnak a vadonatúj szériája kisebb-nagyobb bakikkal elindult a hétvégén, elsőként pedig Janza Katától váltak meg a nézők. Az Operettszínház sztárja Bergendy István bőrébe bújva énekelte a Hadd főzzek ma magamnak című slágert, remek sminkkel és jelmezben, parádésan utánozva a legendás zenészt. A legnagyobb közösségi oldalon sokan arra panaszkodtak, hogy nem sikerült szavazniuk, nem működött az applikáció, ezért igazságtalannak érzik a döntést.

“Nagyon megviselt a kiesés. Icipicit én is ezt éreztem, de mivel nem látok bele a szavazás menetébe, nem mondhatok róla véleményt. Rosszulesett, csalódott voltam. Csak adás után az öltözőben hallottam, hogy sok barátom, kollégám nem tudott szavazni. Háborog a szívem. Ha tudod, hogy saját magadnak köszönheted a kiesést, mert nem úgy énekeltél, vagy nem vagy olyan népszerű, az más, de a reakciók nem erről árulkodtak. Nem tudom, mi lenne az elegáns megoldás. Részemről az, hogy emelt fővel viselem a kiesést” – mondta a Borsnak Janza Kata.

A TV2 közleményében is kitért a technikai hibára, és azt is elmondták, nem az döntött, hogy egy énekesre hány igen szavazat érkezett, hanem az egy-egy produkcióra beérkezett „igen” és „nem” szavazatok aránya.

„A színpadra lépő énekesekre most először egy ingyenes telefonos applikáción keresztül lehetett szavazni. Hatalmas volt az érdeklődés, ami leterhelte a rendszert, fennakadásokat okozva a bejelentkezésnél. A TV2 Live-on keresztül egy időben, több mint hetvenezren regisztráltak. A TV2 szakemberei még az adás alatt helyreállították a rendszert” – áll a csatorna közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik