Szórakozás

Súlyos betegségben szenved Lajcsi előzetesben lévő felesége

24.hu
24.hu

2015. 09. 26. 06:25

Korábban a témában:

Halálos kórral harcol az áramlopásért 30 napra előzetes letartóztatásba került Galambos Lajos felesége, Boglárka – írja a mai Blikk.

A lap úgy értesült, hogy a 49 éves asszony egy súlyos légzőszervi betegségben szenved, amelyről hivatalos diagnózisa, orvosi leletei is vannak, a család élete pedig már hónapok óta ekörül a nehézség körül forgott.

A bulvárlap szerint a csütörtöki tárgyaláson azért nem hivatkoztak még erre, mert a betegségről szóló iratok még nem érkeztek meg. Ezek beadását viszont a napokban pótolni szeretnék, ezután pedig Boglárka ügyvédje kéri majd, hogy az előzetes letartóztatást azonnal szüntessék meg, és engedjék, hogy szabadlábon, legrosszabb esetben házi őrizetben védekezzen a meggyanúsított családanya, akinél nagyjából kilenc hónapja diagnosztizálták a betegséget.

“A legnagyobb probléma az, hogy az ilyen jellegű betegségeknél a stressz a legrosszabb, ami történhet a beteggel, abból pedig most kijut bőven Bogi­nak. A tudat, hogy gyermekei és férje nélkül, vadidegen bűnözőkkel rácsok mögött kell töltenie akár egy percet is, mélységesen összetörte. Komolyan aggódunk érte” – árulta el egy családtag.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.