Szórakozás

Stohl András hamarosan visszaülhet a volán mögé

Stohl-Andras(650x433).jpg (Array)
Stohl-Andras(650x433).jpg (Array)

A 2010-ben ittasan karambolozó színész nem csak a börtönben bűnhődött tetteiért, Stohl Andrást ugyanis öt évre és öt hónapra eltiltották a vezetéstől. Ez a hosszú idő azonban hamarosan letelik, október elején pedig visszakapja a jogosítványát Stohl, amihez már minden szükséges lépést megtett.

“Megcsináltam már az utánképzést és az orvosit is, minden papírom rendben van. Csak az van hátra, hogy megvárjam a dátumot és besétáljak az okmányirodába az új jogosítványomért. Október elején ülhetek ismét a volán mögé. Rettenetesen vá­rom, hosszú volt ez az időszak” – mesélte a Borsnak a színész, akit az elmúlt években felesége vagy sofőrje fuvarozott mindenhova.

Azt pedig, hogy az RTL Klubra visszatérő sztárt megfontoltabbá tette-e a kemény ítélet csak annyit mondott:

Nem kell félni tőlem az utakon, rendesen vezetek majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik