Szórakozás

Már az RTL-lel forgat Stohl András

Elkezdődtek annak az új sorozatnak a felvételei, amelynek Stohl András lesz a főszereplője.

Hatalmas bulival zárta az évet a Vígszínház, ám a rendezvényen Stohl András nem vett részt. Ennek oka a Bors szerint, hogy a színész az RTL Klub Válás című új sorozatában kapott főszerepet, és a forgatások már javában zajlanak. Stohl is nagyon sajnálhatja ezt, hiszen kiderült, az ő és Eszenyi Enikő színházigazgató főszereplésével játszott Testőr című darabra volt a legtöbb néző kíváncsi a Víghez tartozó Pesti Színházban.

Az eddig kiszivárgott információk szerint a Válás egy heti sorozat lesz, amely részenként 20 millióba kerül. A holland alapokon nyugvó drámaian humoros széria három, válófélben lévő, 35–45 év közötti férfi mindennapjait mutatja be, akikben semmi közös nincs látszólag, s életük e jelentős szakaszában összeköltöznek. A mélyen gyökerező barátságról, erős érzelmekről, gyászról, kételyekről és újrakezdésről szóló széria a holland RTL-en 2012 óta fut sikeresen, nálunk ősztől lesz látható. A sorozat producerei Pataki Ági és férje, Kovács Gábor, akiknek a többi közt az Üvegtigrist és a Nejem, nőm, csajom című vígjátékot is köszönhetjük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik