Szórakozás
Vastag Csaba (Array)

Vastag Csaba leszámol a haknizással

24.hu
24.hu

2015. 09. 17. 06:44

Korábban a témában:

Az X-Faktor egykori győztese nem vállal több olyan fellépést, amelyen egy szál magában, félplayback produkcióval lép színpadra – derül ki a Blikk cikkéből, ahol az énekes a miértekre is választ adott.

“Egy ideje zenekaros koncerteket is adok, nemcsak a haknikkal, de ezzel is bejártam már az egész országot. Szerencsére azt tapasztaltam, hogy egyre nagyobb a kereslet erre, hiszen a közönségem egy másfél órás zenekaros koncert alatt sokkal többet kap belőlem. Egy haknin lemegy a félóra, aztán már rohanok tovább a következőre. Az élő zenés bulikon van idő utána is dedikálni, foglalkozni a rajongókkal.

Emellett a színházi feladatok, mint a Grease és a Játékkészítő, valamint a zenekari próbák sok időt vesznek el, így valamiből vissza kellett venni. Hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk a csapatommal, hogy vége a hakniknak! Igen, ez azzal jár, hogy eleinte kevesebb lehet a bevételem… Sőt úgy döntöttem, a saját pénzemből be is fektetek a produkcióba, hiszen enélkül nem lehet minőségi koncertet csinálni. Persze ezzel a fellépés ára is több lesz, és ritkábban látnak majd, hiszen kevesebb lesz a koncertem, de hiszem, hogy ez az egyetlen járható út” – árulta el a lapnak Vastag Csaba.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.