Szórakozás

Lassú orvosokat okolja barátja Harangozó Teri haláláért

Miközben még mindig nem tudni hivatalosan semmit az életének 72. évében elhunyt Harangozó Teri halálának pontos okairól, sorra látnak napvilágot különböző találgatások. Poór Péter egyértelműen az orvosokat hibáztatja kolléganője, és – ahogyan ő mondja – legjobb barátja elvesztéséért.

“Terikével a pályánk kezdete óta, azaz fél évszázada jó viszonyban voltam. Mindent tudok róla, azt is, hogy negyven évvel ezelőtt Amerikában implantátummal megnövelték a mellét, amit újra kellett volna műteni, elő is volt jegyezve rá, de valami miatt elmaradt. A szilikon szétáradt a szervezetében, ez okozta a fő bajt, ám ezt nem akarta megosztani a közönséggel, ezért találta ki a szívbetegséget, de semmi baja nem volt a szívének. A legrosszabbkor, egy hosszú hétvégén került a kórházba, amikor nincs annyi orvos, ezért tolták el egy héttel a műtétjét. Meggyő­ződésem, ha azonnal megműtik, amikor bevitték, ma is élne” – mondta a Blikknek az énekes, akinek nyilatkozata kiverte a biztosítékot a 100 milliós örökséget hátrahagyott Harangozó Teri orvosainál.

“Felháborító, amit Poór Péter nyilatkozott rólunk, hiszen amikor bekerült hozzánk a művésznő, soron kívül elvégeztük rajta a CT-t és az MR-t, amire egyébként hónapokat kell várni. A radiológiai vizsgálatot végző kolléga például a szabadságáról jött be! A legjobb orvosaink álltak csatasorba Terikéért, akit barátként szerettünk. A műtétet már a Korányiban hajtották végre, ahol tudom, hogy szintén mindent megtettek érte, de sajnos menthetetlen volt” – reagált a lapnak dr. Zs. J., aki évtizedek óta ápolt barátságot az énekesnővel, és közben gondját viselte.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik