Szórakozás

Egy kábel mentette meg Szacsvay feleségének életét

A színész felesége egy rejtélyes kábelnek köszönheti, hogy túlélte a 15 méteres zuhanást, és a gyógyulás útjára lépett.

Szacsvay László felesége szombaton eddig tisztázatlan körülmények között fehérneműben zuhant ki belvárosi lakásuk negyedik emeletéről. Claudia asszony a körülményekhez képest jól van, szeretteivel kommunikál, és a zúzódásokon, töréseken kívül nem szenvedett komolyabb sérüléseket. A Blikk információi szerint azért élte túl a hatalmas zuhanást, mert ráesett egy a házból kihúzott vezetékre, amely jelentősen tompította az esés erejét. A vezeték szerencsére jó állapotban volt, nem szakadt ki a falból, így egyfajta biztosító kötélként funkcionált. Csaknem a felére lassította a zuhanó test sebességét, vagyis tényleg egyfajta életmentő funkciója volt.

A lap úgy tudja, Szacsvay felesége súlyos koponya- és gerincsérüléseket szenvedett, lélegeztetőgépen tartották, de már sokkal jobban van. A bravúros orvosi munkának köszönhetően túl van az életveszélyen is, de még hosszabb kórházi ápolásra szorul.

Közben a Bors azt írja, hogy családi tragédiája ellenére is színpadra áll az új évad kezdetén Szacsvay László. A közmondásosan lelkiismeretes színész valószínűleg nem akarja, hogy miatta maradjon el előadás, esetleg a munkába menekül, mert a Katona József Színház egyik munkatársától kiderült, hogy a jelenlegi tervek szerint szeptember 13-án, vasárnap alapító színészük színpadra áll, hogy eljátssza a Mi osztályunk című darab egyik szerepét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik