Szórakozás

Napi 60 ezerért bohóckodott VV Éva az Ezek megőrültekben

Kiderült, hogy a TV2 szórakoztató műsorában mekkora gázsiért mártóztak sárba és csúszkáltak vazelines testtel a celebek.

Tegnap este elindult az Ezek megőrültek! vadiúj évada, amelyben Baukó Éva, Győzike és Bárdosi Sanyi oldalán csapott össze Aleskával, Varga Viktorral és Zámbó Árpyval. Most kiderült, hogy a nézők szórakoztatására mennyi pénzért is csinálnak magukból viccet az ismertségek.

“Átlagosan negyven- és hatvanezer forint közötti fizetések derültek ki a forgatások alatt. Ez volt a napidíj nekünk, szereplőknek. Persze akadt olyan, aki ennél kevesebbet kapott, és biztosan van olyan is, aki többet. Ha egy csapat továbbjutott, akkor a következő fordulóban ugyanezért a napidíjért dolgozhatott egy újabb hétig. A végső, a nagy döntőért azonban már nem járt külön pénz” – árulta el név nélkül a Borsnak az egyik celeb.

A napilap azt is megtudta, hogy a két fent említett csapatkapitány Aleska és VV Éva játéka napi 60 ezret ért a TV2-nek, míg például a Gáspár család tagjai csak 40 ezret tehettek zsebre, a hirtelen a semmiből felbukkanó Pumped Gabó pedig napi 30 ezres díjjal számolhatott egy héten át. Éva konkrét összeg nélkül el is ismerte, hogy jó gázsi ütötte a markát, Győzike pedig azt állította, csak a játék kedvéért vett részt a műsorban, hiszen fizetését úgyis jótékony célra fordítja.

Ma este 20:05 TV2 #ezekmegrltek

Posted by VV Éva hivatalos oldala on 2015. augusztus 31.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik