Szórakozás

Törökországban nyaraltak Béres Alexandráék – fotók

A fitneszkirálynő és családja nagyon jól érezték magukat a nyaralás alatt, de azért izgalomból is kijutott nekik.

Béres Alexandra és családja alig értek haza Amerikából, máris nyaralni indultak Törökországba.

“Repülővel utaztunk, amihez a pici Flóra már teljesen hozzászokott, hiszen egy kis világjáró csecsemő. Panna lányom már ötéves, így ő nagyon élvezte a vízi csúszdákat és az animációs programokat, mindet végigcsináltuk. Sőt mulatott velünk a minidiszkóban is, vagyis nem csoda, hogy azt mondta, ez volt élete legjobb nyaralása. Flóra pedig, aki még nem tud járni, sokat pancsolt a medencében meg a tengerben” – mondta a Blikknek Béres.

Bár Alexandráék tökéletesen szórakoztak a török Riviéra egy családbarát szállodájában, hazafelé elveszett a kocsikulcsuk, a tíz hónapos Flóra pedig ráadásul az utolsó napokban belázasodott.

“Két foga is egyszerre bújik elő, ezért tudtam, hogy nem beteg. Hazaérve azonban volt némi idegesség, mert a kocsit a reptér parkolójában hagytuk, de a slusszkulcsot nem találtuk. Azt gondoltuk, a szálloda széfjében maradt, ezért taxival hazament a pótkulcsért. Ahogy visszaért, az egyik hátizsákban – amelyet előtte mind a ketten vagy hatszor átkutattunk – megtaláltuk a kulcsot ” – tette hozzá a fitneszkirálynő. 


Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik