Szórakozás

Gregor Bernadett nem bírja a pesti tömeget

A színésznő és férje, Szarvas Attila egyre jobban megszereti a vidéki, csendes életet.

Gregor Bernadett és Szarvas Attila azon gondolkodnak, hogy végleg maguk mögött hagyják a fővárosi zajt és forgatagot, hogy végleg letelepedjenek a Balatonhoz közel eső Somogy megyei Bálványoson. Berni kisfiával, a 9 éves Álmossal és párja lányával tölti együtt az idejét a kis településen, ahol kifejezetten élvezik a kertjük végében legelésző őzeket, a legyek zümmögését, és azt a romantikus, csöndes miliőt, amit a falu kínál a számukra.

“Annyira szerettünk volna már lejönni ide Bálványosra, hogy Álmost már az iskola utolsó hetéről elkértem, hogy mihamarabb indulhassunk, hiszen egész évben ezt vártuk. (…) Bográcsozunk, élvezzük a jó levegőt, s olyan intenzíven pihenünk, hogy komolyan mondom, jobb mint bárhol másutt. 2300 négyzetméteres a kertünk, jövőre szeretném egy részét kiadni lucernásnak. Vettünk gumimedencét is, de Mici kutyánk már kettőt szétrágott, vagyis ezzel szó szerint befürödtünk. Azért mást is csinál, például kergeti a nyulakat, Rozi a házat őrzi. Annak ellenére, hogy bőven akad itt tennivaló, egyikünk sem vágyik vissza Budapestre. Egy-egy napra persze fel kell menni, de ilyenkor szinte remegés fog el az ottani zajtól, a tumultustól” – mondta a Blikknek Gregor Bernadett, aki már nem szeretne kisbabát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik