Szórakozás

Megrendelőjét perli Hobo

Földes László elszámolási vita miatt faképnél hagyta egy vidéki fellépése közönségét és a szervezőket. Most perre készül.

Kapcsolódó cikkek

Szombat estére Földes László Hobót hívták meg vendégnek a milejszegi Zsuppán-kertbe, a „Tudod, hogy nincs bocsánat” című József Attila-estet adta volna elő, ehelyett nem sokkal érkezése után hangmérnöke kíséretében távozott a rendezvény helyszínéről.

“Felvettem a kapcsolatot az ügyvédemmel, a szervezőt úgy beperelem, hogy belekékül! Azt hittem, hogy az irodalomprofesszor tanárom. Adott szóra odamentem, és kiderült, hogy nem ő az, és ugyan én néztem félre, de nem tetszett az egész helyzet. Hetvenezer forintot akart a helyszínen fizetni, az útiköltségről és az áfáról szó sem lehetett. Így saját költségemen, tíz perccel azután, hogy megérkeztünk, eljöttünk. Számos fellépést ingyen vállalok, vagy kevesebbért, de csak tiszta feltételek mellett” – mondta a Borsnak Hobo.

A művész közölte: az összes előadóestjének ugyanannyi, 150 ezer forint az ára, amelyben a világítás, a hangosítás és a hangmérnök gázsija is benne van. Ehhez jön az utazási-szállítási költség és 27 százalék áfa. Milejszegre hatszáztíz kilométert utaztak oda-vissza, amelynek a költsége 79 300 forint volt, a hangmérnök tiszteletdíja pedig 30 ezer forint, most ezt követelik Nagy András szervezőtől.

“Először is: Földes László művészi értékeit és nagyságát a legcsekélyebb mértékben sem befolyásolja, ami történt. Viszont az, hogy egy névazonosság miatt másvalakinek gondolt, nem stimmel, mert annak idején egy hosszú, részletes bemutatkozólevéllel kerestem meg. Aztán telefonon állapodtunk meg, hogy a fellépődíjának a felét tudom csak kifizetni, azt mondta, annyiért is eljön” – árulta el a lapnak Nagy. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik