Szórakozás

Várkonyi Andrea: Nem áll szándékomban távozni a TV2-től

Blonszki Renáta
Blonszki Renáta

újságíró. 2015. 07. 30. 06:32

A Tények műsorvezetője a pletykák ellenére kitart munkaadója mellett és meg sem fordult a fejében, hogy váltson.

Az utóbbi hónapokban többen is távoztak a Tények szerkesztőségéből, ráadásul éppen megújulás előtt áll a műsor, így jelenleg elég nagy a bizonytalanság. A TV2 programigazgatója, György Bence februárban, később pedig a Tények főszerkesztője, Andor Éva párja, Gábor László is elhagyta a csatornát, akiket négy további szerkesztő követett. A Bors értesülései szerint ők azok, akik Habony Árpád megnyerésével új hírportált hoznának létre még több munkatársat átcsábítva a TV2-től.

“Nagy a bizonytalanság, csak remélni tudjuk, hogy minden a megszokott rendben megy tovább. Senki nem számított erre. Biztosan lesznek még, akik lelépnek, mert a felmondott szerkesztők csábítják magukkal a riportereket. Még azt is suttogják, hogy Kőrösi Gábor és Várkonyi Andrea szintén lelép, új emberek lesznek a szerkesztők” – mesélte a lapnak egy informátor.

Ezzel szemben a szőke híradós teljesen mást mond: “Én nem tudok arról, hogy szándékomban lenne távozni a csatornától. Tizenöt éve dolgozom a TV2-nél, ragaszkodom a Tényekhez és ehhez a televí­zióhoz” – reagált Várkonyi.

A TV2 aktuális műsorainak főszerkesztője, Azurák Csaba szerint minden a legnagyobb rendben van: “Minden szerkesztőség életében van természetes fluktuáció. Néhány kollégáról van csupán szó, miközben a szerkesztőség több mint negyven főből áll. A hangulat pedig kifejezetten jó, nem véletlen, hiszen a Tények szárnyal. A múlt héten is piacvezető volt az összes célcsoportban.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

BEVERLY HILLS, CA - OCTOBER 09: Contributing editor at Vanity Fair, Monica Lewinsky speaks onstage at Day 1 of the Vanity Fair New Establishment Summit 2018 at The Wallis Annenberg Center for the Performing Arts on October 9, 2018 in Beverly Hills, California.   Matt Winkelmeyer/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.