Szebeni István gyermeke április 29-én jött világra, a kis Patrik pedig igazi megnyugvást hozott édesapja számára. A műsorvezető a mögötte álló nehéz időszak ellenére is úgy érzi, végre teljes lett az élete.
“A kisfiammal lett kerek az életem, el sem tudom mondani, mennyi boldogságot ad nekem ez a kiskölyök” – mesélte a Blikknek Szebeni, aki elmondta, még a pelenkázásért is oda van, sőt ez különleges időtöltés számára. Hiszen amíg ő az élet nagy dolgait ecseteli csecsemőjének, addig a pici rendszeresen könnyít magán.
“Imádok vele időt tölteni, még akkor is, ha néha azt gondolom, van egy házi készítésű szökőkutunk. Imádom tisztába tenni, ekkor ugyanis apa-fiú idő van. Megbeszéljük az élet dolgait, én elmondom neki, amit szeretnék, ő meg kacagva, gügyögve válaszol. Persze még a maga kis módján, de látom rajta, hogy érti, miről beszélek.”
Fotó: TV2