Falusi Mariann saját bevallása szerint nem érzi kevesebbnek vagy magányosabbnak az életét, amiért nem lett édesanya. Azt mondja, valójában sosem vágyott rá, hogy családot alapítson.
“Sosem volt bennem belső kényszer, hogy anya legyek. Ahogy arra sem vágytam soha, hogy szép ruhában oltár elé vonuljak. Bennem másfajta gondolatok születtek.Nem láttam magam egy pelenkázó asztal mellett, nem vizionáltam soha, hogy egy babakocsival sétálok a Margitszigeten. Ahogy arra sem gondoltam soha, hogy ha nem szülök, akkor egyedül maradok öregkoromra. Erről egyébként is az a véleményem, hogy a gyerekeknek az a dolguk, hogy önállósodjanak, és ahogy látom, nem sok öregedő ismerősömnek ül a szoknyája szélén gyerek” – mesélte a Best magazinnak az énekesnő, aki korábban azt nyilatkozta, hogy a születése során őt ért trauma miatt alakulhatott így az élete.
Fotó: TV2