Szórakozás

Elmaradhat Geszti Péterék kiállítása

Az idei ARC plakátkiállítás pénzhiány miatt került veszélybe.

Internetes adománygyűjtő alkalmazást is elindított az ARC, a pénzügyi támogatók viszont így sem tolonganak, leginkább a tárlat magas szabadságfoka miatt – írja a mai Bors.

“Sajnos egyre kevesebb nagyvállalat támogatja a kiállítást, ezért hiába a rengeteg pályázó és néző, egyelőre nincs elég pénz a tárlat megrendezésére. Továbbra is szeretnénk, hogy ingyenes legyen, de a kivitelezéshez pénzre is szükségünk van, gyűjtésre kényszerülünk. Egyelőre azonban úgy tűnik, az indegogós gyűjtés nem lesz elég, ezért más formában kell megszereznünk a hiányzó összeget” – mondta el a lapnak Geszti Péter alapító.

“Túl naivak és idealisták voltunk, amikor azt gondoltuk, az ARC esetében is működhet ez a fajta adománygyűjtés, amely Amerikában már bevált módszer. Természetesen az eddig beérkezett több százezer forintnak is nagyon örülünk, de mindenképp más megoldást kell találnunk, mert ezzel a formátummal – úgy tűnik – nem tudjuk elérni azokat, akik szeretik az ARC tárlatait. Évente több mint százezer látogató nézi meg a kreatív pályázók munkáit” – mondta el továbbá Bakos Gábor, a tárlat ügyvezető igazgatója.


Fotó: Kummer János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik