Szórakozás

Fásy Ádám nem magának akarja a busás jogdíjakat

A mulatós zenész elmondta mire akarja fordítani a "Nézését meg a járását" című dal játszása után járó díjakat.

Fásy Ádám néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy a Kis Grófo által sikerre vitt nóta, a “Nézését meg a járását” valójában az ő szerzeménye. Igaz ez nem volt bejegyezve az Artisjus felé, de később úgy döntött társszerzőként csatlakozik, így milliós jogdíjakkal számolhat. Az énekes most elmondta, hogy nem saját zsebét szeretné megtömni a nyereséggel, inkább jótékonysági célokra fordítaná.

“Fű alatt is levédhettem volna a dalnak a feldolgozását, mint ahogyan sokan mások tették, de én nem élek ilyen eszközzel. Ezzel az egésszel csupán az volt a célom, hogy felhívjam mindenki figyelmét arra, hogy a szerző jogait meg kell védeni. Egy jótékonysági koncertet fogok megszervezni, ahol felkérek majd minden olyan ismert előadóművészt, aki énekli ezt a slágert, hogy lépjen fel. Ennek a bevételét a beteg gyerekek javára ajánljuk fel, sőt a dal után járó jogdíjat is” – mondta a Blikknek Fásy.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik