Szórakozás

A 8 éves Tamás maradt a világ legszebb kisfiúja

Egy januári orosz világverseny után nemrégiben Bulgáriában is Kovács Tamás Pétert választották a világ legszebb kisfiújának.

A 8 éves kenderesi Kovács Tamás Péter nemrégiben megvédte a Moszkvában elért világ szépe címét, és ismét Super Grand Pize díjat kapott egy gyermekeknek rendezett rangos világversenyen. Édesanyja és egyben menedzsere, Kovács Benjáminné Lili mindent megtett azért, hogy a lehető legjobban szerepeljen a gyermeke.

“Nagyon örülünk, hogy Tomi ilyen szép eredményt ért el, gyakorlatilag maga mögé utasította az összes kisfiút. Ez volt a második világversenye, és azért valljuk be, nem túl gyakori, hogy egymás után kétszer is legszebbnek válasszanak valakit. Persze komoly felkészülés áll mögöttünk, nagyon sokat dolgoztunk ezért. Az előválogató után ötven gyermek maradt versenyben, főleg európai országokból, de volt például indiai induló is. Az eredményhirdetés után rengeteg meghívást kaptunk különböző versenyekre, reméljük hogy eleget tudunk majd tenni ezeknek” – mondta a Hír24-nek a büszke anyuka.


Fotók: Kovács Lili

Lili azt is elárulta, hogy a bolgár versenyen nem csak a gyerekek szépségét díjazták. Több napon keresztül kellett különböző feladatokat teljesíteniük: a zsűri megnézte őket modellként, többféle ruhában, jelmezben, elő kellett adniuk egy saját maguk által kitalált produkciót, és egy beszélgetésen is jól kellett szerepelniük az előrejutásért.

Kovács Tamás Péter mellett egy másik magyar induló is volt a világversenyen a 6 éves Budau Jázmin személyében, aki második udvarhölgy lett.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik