Szórakozás

Benkő Dániel tudja az igazat Fásy daláról

Egy ősi népdal szerzői jogai miatt támadják Fásy Ádámot. Benkő szerint jogosan.

Fásy Ádám a napokban jelentette be, hogy valójában ő a társszerzője az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő “Nézését meg a járását” című Kis Grófo dalnak, mások viszont az ellenkezőjét állítják. Egyre nagyobb a botrány Kothencz Lajos által szerzőként bejegyzett, Fásy átdolgozásában „modernizált” nóta körül, ugyanis azt évtizedek óta az iskolai ének könyvből tanulják a lurkók, mint népdalt.  A „Lovamat kötöttem…” kezdetű nóta ugyanis hatodik osztályosok kötelező tananyagának része az Apáczay féle tankönyvben. Köztudott, hogy népdal, amit Bartók Béla gyűjtött 1914-18 között. A Blikk Benkő Dánielt, mint független szakértőt szólaltatta meg az ügyben.

“Ez egy közismert népdal! 1973-ban a Magyar Rádió hatos stúdiójában énekelte nyilvános felvételen, még virágénekes korszakában Harangozó Terike – akibe akkor éppen halálosan szerelmes voltam. Fásy Ádám leleményes volt, hogy átdolgozta a dalt, attól eltekintve, hogy több mint 100 éve mindenki által ismert. Fásy életben tartja a régi népi kultúrát ezzel, ami csak jó. Sajnálom, hogy 42 évvel ezelőtt ez nekem nem jutott eszembe” – mondta a lapnak a nyilvánosan meztelenkedő lantművész, aki a népdalt szerzőként bejelentőről már mást gondol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik