Szórakozás

Megható vallomás Mosolykától

Hozleiter Fanny egy éve van együtt párjával, akinek most közösségi oldalán mondott köszönetet a közösen töltött időért.

Örömmel adtuk hírül kicsit több, mint fél éve, hogy Hozleiter Fanny, azaz Mosolyka férjhez ment. A pozitív életszemléletű, kerekesszékes lány sokaknak erőt ad, rengetegen drukkolnak neki, és Facebook-oldalát is közel kilencvenezren követik.

Mosolyka legújabb posztját pedig máris rengetegen lájkolják, hiszen egy egészen megindító bejegyzéssel köszönti férjét évfordulójukon.

“365 napja találkoztam vele először ebben az életemben. Több, mint 1000 mosolyt varázsolt azóta az arcomra. Legalább 600-szor öltöztetett és vetkőztetett. Éjjelente átlagosan 3-szor felébred hozzám, hogy segítsen megfordulni az ágyban. 2 alkalommal fogta a kezem, és tartotta bennem a lelket a mentőben. 1-szer megkérte a kezem, 10 hónapja boldog és büszke felesége vagyok. 4 percet álltam mellette egyedül jàrógéppel. 1. akit állva megöleltem életemben. Az elmúlt fél évben 7 oxigénpalackot hasznàltunk el, több tucat gyógymódot kipróbàltunk, de mégis az ő puszija, és ölelése a legjobb gyógymód. Sokat küzdöttünk, és örömködtünk. Sírtunk. Nevettünk. Valamit nem jól csináltunk, valamit tökéletesen. De minden közül a legfontosabb, hogy megszàmlálhatatlan csodás pillanatot éltünk át együtt, millió meglepetéssel és tanulàssal gazdagodva. Még vagy 100 évet együtt, 2 gyermekkel 1 tóparti csendes házban. Egészségben… 2 lábon járva…” – olvasható Fanny bejegyzése a közös képük mellett.

Kívánjuk, hogy legyen így!

365 napja tallkoztam vele elszr ebben az letemben. Tbb, mint 1000 mosolyt varzsolt azta az arcomra. Legalbb…

Posted by Mosolyka – Kerekesszékkel a világ on 2015. április 25.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik