Szórakozás

Kitálal Szikora Róbert szerzőtársa

Valla Attila sz**rházinak nevezte Szikorát, amiért méltatlanul háttérbe akarja szorítani.

Szikora Róbert a Frizbi felvételén nyilatkozott arról, hogy a Macskafogó musical dalszövegeinek 80 százalékát ő írta, és csak a maradékon szöszmötölt Valla Attila. Azt mondta, azokon is csak azért, mert időzavarba került és nem tudta vállalni. Ezen azonban vérig sértődött a szövegíró.

“Összesen három dalhoz írt szöveget Szikora, de végül ezekbe is bele kellett javítanom, mert tematikai és stilisztikai hibák voltak benne. Rendszeresen kihagy, amikor a Macskafogóról van szó. Mintha kegyet gyakorolna velem, pedig együtt írtuk alá a szerződést a producerekkel. Nem utólag kért fel, tehát szó sincs időzavarról. Egy szöveget se kellett volna írjon, én szerződtem erre, de nem bírta ki, hogy bele ne avatkozzon. Ha már időzavarra panaszkodik a Főnök, akkor meg kell említenem, hogy 21 évvel ezelőtt a Szerelem az, amit annak érzel című dalt is nekem kellett megírnom. Szerintem sikerült megoldanom. Jobb, mint egy eredeti Sziki” – mondta a Blikknek Valla, miután a Facebookján egyszerűen sz**rházinak nevezte Szikorát.

Az R-GO frontembere nem akarta kommentálni a dolgot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik