Szórakozás

Éden Hotel: Beletört Melanie foga a búcsúszexbe

A szakítás után még utoljára egymásnak esett az ágyban Melanie és Ádám, de túl hevesre sikeredett az akciójuk.

Az Éden Hotel gyorsan kieső szerelmespárja néhány napja szakított, de úgy tűnik, azért nincsenek annyira rosszban. Melanie és Ádám ugyanis szakításuk másnapján is szexeltek, bár a jelek arra mutatnak, hogy nem kellett volna.

“Elég jó volt a hangulat. Be voltunk csiccsentve. Előző nap szakítottunk, befejeztük a legújabb videoklipünket, és úgy gondoltuk, egy jó szexszel megünnepeljük mindezt, és egyben elbúcsúzunk egymástól. Azonban olyan hevesek voltunk, hogy leestünk az ágyról, én pedig beütöttem a fejemet. Letört a fogam, és a szám is vérzett. Eléggé fájt, de utána egy órán át nem tudtuk abbahagyni a nevetést. Ilyesmi is csak velünk fordul elő. Másnap fogorvoshoz mentem, aki ideiglenesen pótolta a hiányzó részt” – mondta a Blikknek Melanie.

“Nagyon megijedtem, amikor megláttam, hogy Melanie szájából ömlik a vér. Igazából hibásnak éreztem magamat azért, amiért ez a baleset megtörtént. Szerencsére a látvány ijesztőbb volt, mint maga a baj” – kommentálta az esetet Ádám, aki nagyon szomorú, hogy vége a kapcsolatuknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik