Szórakozás

Az MTVA fizet Szebeni Istvánnak

Az adásba került káromkodás miatt kirúgott műsorvezető peren kívül egyezett meg a közmédiával.

Úgy tűnik, végre pont kerül Szebeni István 2013 májusában, az M1 éjjeli híradójának végén elhangzott káromkodása miatti ügy végére. A káromkodás a felvétel után történt a stúdióban, mégis ezzel együtt került adásba a korábban rögzített műsor. A műsorvezetőt több kollégájával együtt azonnal letiltotta az MTVA, később viszont rajta kívül mindenkit visszavettek.

Aztán Szebeni pert indított volt munkaadója ellen, amelyben 12 havi távolléti díjat és visszahelyezését kérte. A per végül elmaradt, ugyanis az MTVA és a műsorvezető peren kívül egyezett meg egy összegben, amiről egyik érintett fél sem kívánt nyilatkozni. A Bors úgy tudja, csupán néhány havi végkielégítésről lehet szó.

“Soha nem fogom megtudni a teljes igazságot, de már nem is foglalkozom vele, ez a korszak véget ért” – mindössze ennyivel kommentálta a lap értesülését Szebeni, aki hamarosan újra apuka lesz.

Az MTVA azért nem nyilatkozott az ügyről, mert “ez nem egy, a magyar nemzet számára jelentőséggel bíró esemény, és a kért információk a személyes adatokat is sértik”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik