Szórakozás

Hegedűs D. Géza: Pap Vera egyszerűen mindent tudott

Pap Vera szívós, makacs, szenvedélyes őstehetség volt, aki hihetetlen odaadó munkát végzett.

Mint megírtuk, Pap Vera csütörtökön 59 éves korában elhunyt. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művészt tegnap Eszenyi Enikő megható sorokkal búcsúztatta. A Hír24 Hegedűs D. Gézát, Vera sokszoros színpadi partnerét és évtizedes barátját kérte arra, hogy emlékezzen a színésznőre.

“1975-ben végeztem a színművészeti főiskolán, Pap Veráék a következő évben felvételiztek, azóta lehettem tanúja a színészi kibontakozásának. Nagy szerencsére Verácskát is a Vígszínház szerződtette, számtalanszor játszottak együtt, egészen az utolsó pillanatig. Utoljára az Augusztus Oklahomában című darabban, amelyet öt évvel ezelőtt mutattunk be. Amikor szembesült a betegségével, egy ideig nem játszottuk, majd felújítottuk és újra műsorra tűzték. Utoljára fél éve álltunk egy színpadon, akkor is fantasztikus alakítást nyújtott” – mondta a Hír24-nek Hegedűs D. Géza, aki az elmúlt négy évtizedben egyetlen hamis hangot sem hallott Pap Verától.

“Vera nagyon önazonos, hihetetlen mély és őszinte volt. Ő volt az egyik legkifinomultabb, legarisztokratikusabb személy akit ismertem, minden alkalommal hihetetlen pontossággal és igazsággal jelenítette meg az alakokat. Ráadásul azon kevés színészek közé tartozik, akiktől sosem hallottam egyetlen hamis hangot sem a színpadon. Egyszerűen mindent tudott, talán ezt nevezik őstehetségnek. Emellett szívós, makacs és szenvedélyes igazságkereső is volt. Addig nem mozdult tovább, amíg nem talált választ a kételyeire, igazán odaadó munkát végzett” – tette hozzá a színész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik