Szórakozás

Győzike homoszexuális – állítja alperese

Újabb fordulatot vett Gáspár Győző évek óta húzódó bírósági tárgyalása. Kölcsönét még mindig nem kapta vissza, ellenben kiderült a titka…

Gáspár Győző még öt éve adott kölcsön ötmillió forintot egy ruhaszalont üzemeltető házaspárnak, de csak hármat kapott belőle vissza, a fennmaradó összegért pedig a bíróságon harcol. A per már hosszú ideje tart, de az alperesek eddig többször is ellentmondásokba keveredtek. A legújabb tárgyalás alkalmával a házaspár női tagja elképesztő magyarázattal állt elő. Szerinte ugyanis nem tartoznak, a showman csak így akarja felesége, Bea előtt leplezni azt, hogy mire is költötte a milliókat. Állítása szerint Győző a pénzt férfiakra szórta el, hiszen titokban homoszexuális.

Győzike agya teljesen elpattant a hallottaktól, ezért a bíró kérésére elhagyta a tárgyalótermet: “Eddig nem volt bizonyíték, most meg már buzi vagyok. Szégyelljék el magukat. Kétmilliót adtam nekik kölcsön, most meg már hazudoznak. Egyszerűen nem tudok már megszólalni” – háborgott a celeb.

“Úgy gondolom, hogy egészen szürreális lett ez az egész eljárás, és a védekezés is elképesztő. Hemzseg az ellentmondásoktól. A következő tárgyaláson a bíróság valószínűleg ítéletet fog hozni, mert ez innentől kezdve nevetséges” – mondta el a Blikknek Győző ügyvédje.

Fotó: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik