Szórakozás

Éden Hotel: Bence és Snjezi nem folytathatja együtt

Mariann és Gyula közös döntése alapján, Bence már biztosan nem állhat be a pénteki ceremónián eddigi párja mögé.

Miután az Éden Hotelbe visszatérő Mariann és Gyula sikeresen teljesítették pillangóegyesítő küldetésüket, randira mehettek, ahol fontos döntést kellett meghozniuk. Azt kellett megvitatniuk, hogy a négy páros közül kik legyen azok, akik nem folytathatják együtt a játékot. A külső helyszínen két párt kellett megnevezniük, amit aztán a hotelbe visszatérve meg is osztottak társaikkal. Adri és Patrik, valamint Snjezi és Bence neve hangzott el. A mellbimbókupakkal napozó Adri azonnal kiakadt Mariannra, és elmondta, hogy csalódott benne, aztán gyorsan meggondolta magát, amikor kiderült, hogy mégsem ő és szerelme kerülnek veszélybe. Néhány órával később ugyanis Gyula bejelentette a végső döntést, aminek értelmében Bence nem állhat be Snjezi mögé a holnapi párválasztó ceremónián.

Habár Bence bizakodik, hiszen úgy gondolja, megúszhatja a kiesést, a többiek teljes erővel elkezdték a háta mögött a szervezkedést, így nagy eséllyel ő lehet a következő, aki elhagyja az Édent.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.