Liptai-Claudia(960x640).jpg (liptai claudia, )
Szórakozás

Nyolc évig nem beszélt egymással Claudia és Ábel Anita

A két színésznő ma már újra egymásra talált, és szeretnék, ha hamarosan együtt is dolgozhatnának.

Liptai Claudia és Ábel Anita sok évvel ezelőtt, még a Szomszédok forgatásán barátkozott össze, és hosszú kihagyás után ma már újra elválaszthatatlan barátnők. Hasonlóságukról és különbözőségükről, illetve jövőbeni terveikről is meséltek a legfrissebb Best magazinban.

“Nyolc év telt el úgy, hogy alig beszéltünk. Valahogy az élet elsodort minket. Az esküvőmön, 2005-ben még együtt roptuk, aztán ő is családot alapított, de korábban szült, mint én, szóval másról szólt az életünk” – meséli a nemrég szülinapot ünneplő Ábel Anita. A színésznőknek végül egy véletlen találkozás segített feléleszteni a régi barátságot. Anita azért azt is bevallotta, Claudia sikereit látva nem örült mindig felhőtlenül.

Fotó: RTL Klub

“Rivalizálás mindig van két színésznő vagy műsorvezető között. Bevallom, bennem voltak rossz érzések, amikor épp egy nehéz szakmai periódusomat éltem” – mondta el a Heti Hetes szereplője. Claudia azonban nem haragudott ezért, sőt hálás volt, amikor barátnője visszarántotta őt a bulvársajtóban való “pörgéséből”. A két színésznő most arra készül, hogy újjáéledő barátságukat közös munkával is megpecsételik.

“Most, hogy újra egymásra találtunk, szeretnénk együtt csinálni valamit. Elmondani az élettapasztalatainkat, amikben mások magukra ismerhetnek. Nem állítom, hogy minden élethelyzetre tudjuk a megoldást, de talán kicsit többet láttunk a világból….” – mesélte Claudia, aki nemrégiben barátnőjéhez hasonlóan egy fehérneműmárka kedvéért szabadult meg ruháitól.


Fotó: TV2

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.