Éden Hotel: Loki kiszórta a legidegesítőbb csajt

A kollektíva úgy döntött, hogy a hotelben nincs helye többé a folyamatos hisztériának.

Korábban a témában:

Ismét eljött a párválasztó ceremónia ideje, az Éden Hotel péntek esti adásában egy gyönyörű összeesküvés keretein belül kellett búcsúznia az egyik játékosnak. Már napok óta mindenki helyezhedett, leginkább legfrissebben beköltöző párnak, Ádámnak és Melaninak volt félnivalója, mivel nem választhatták egymást, és gyorsan kellett partnert találniuk. Ez talán sikerült is volna, de mindketten túl erősen indítottak a többieknél, főleg Melanie verte ki a biztosítékot hisztis viselkedésével, legalább naponta tízszer. Így nem csoda, hogy a társaság egyhangúan tőle akart búcsúzni. Azt fundálták ki, hogy Loki titokban őt és Nórit állítja majd maga mögé, a terv pedig sikerült is. És a csapat esze természetesen utóbbit választotta.

A “koporsószög keménységű” Melaninak tehát mennie kellett, összesen négy napot töltött Costa Ricán a hotelben. Barátját, Ádámot annyira sokkolta a hír, hogy azonnal sírni kezdett. Úgy potyogtak a könnyei, mint egy óvodásnak, akitől elvették a fagyiját, és ráadásul bosszút is esküdött. De azért annak örülünk, hogy már az első este örökre felszexelték magukat az internetre.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Oncology department, Patient with cancer receiving chemotherapy in day hospital. 
Clinique Francheville 

BURGER/PHANIE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.