Szórakozás

Pataky Attila: A titkos hatalom mindent kidolgozott

Az Edda frontembere úgy véli, a titkos hatalom éppen uralma alá hajtja az emberiséget, és ha sikerrel járnak, végünk lesz. De szerencsére még visszatérhetünk az aranykorba is.

Igazi április elsejei interjút olvashatunk Pataky Attilával az mno.hu-n. A rockzenészt az Edda 40 éves jubileumi koncertje kapcsán faggatták, ám sikerült a fénylényekig is eljutni. Hogy ők is ott lesznek-e a bulin, az nem derült ki, az viszont igen, hogy a világvége már igen közel jár.

“A rejtett kaszt mindent megtesz azért, hogy Májá fátylát rajtunk tartsa, hogy ne lássunk tisztán. Az emberiség nagy részének életét a félelem, a szorongás és a kilátástalanság határozza meg. Az így összetört és egybegyúrt embermasszával pedig a hatalmak azt csinálhatnak, amit akarnak. A dolgok nem értünk történnek, hanem ellenünk. Az érdek és az ember harca folyik, és jelenleg az érdek irányítja a világot. A titkos hatalom mindent kidolgozott már, hogy teljesen az uralmuk alá hajtsák az emberiséget, a bankrendszertől kezdve a testünkbe ültetett chipekig megvannak a tervek. És ha ez sikerül, akkor végünk” – meséli Pataky, de azért még nem biztos, hogy mind meghalunk. Még nekünk, hitetleneknek is lehet esélyünk.

Fotó: Neményi Márton 

“Sokan vannak, akik eléldegélnek nyugodtan a materiális életükben, de engem érdekel, mi van emögött: honnan jöttünk, mik vagyunk, és merre tartunk. (…) Négy korszakot különböztetünk meg: az aranykort, az ezüstkort, a bronzkort és a vaskort. Jelen pillanatban a vaskor legeslegvégén vagyunk, a legrozsdásabb vaskort éljük meg. Innen vissza kell térnünk az aranykorba. De ez rajtunk múlik, nekünk kell felépítenünk. Szerencsére óriási a felébredés az emberekben, hiába akarja a rejtett hatalom ezt a média segítségével eltitkolni” – derül ki az interjúból, ahol azért egy kulcsmondatra is bukkantunk, ami talán sok mindent megmagyarázhat.

“Az én esetemben az egyetlen különlegesség, hogy 12 évesen belém csapott egy gömbvillám, az idegenek hoztak-vittek, láttam sok mindent” – mondta el a zenész, aki karmikus feladatának tartja, hogy tudását továbbadja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik