Szórakozás

Halálának időpontjára vár Klapka

A milliárdos üzletember egy sor kivizsgáláson vesz részt a héten, amellyel kapcsolatban félig viccelődve megjegyezte: hamarosan megtudja halálának időpontját.

Klapka Györgyhöz az elmúlt egy hónapban kétszer is mentőt kellett hívni. Előbb szívroham gyanúja, néhány napja pedig lábon kihordott tüdőgyulladás miatt. Az aranyember most egész orvosi vizsgálatokra jár: hétfőn a tüdejét röntgenezték, szerdán szívvizsgálatra megy. A Bors újságírója is a kórházban találkozott vele, amikor a felesége kézen fogva kísérte egy rendelőbe. A beszámoló szerint nehezen vette a levegőt, és azt mondta, a tüdejét röntgenezik.

“Megállapították, hogy víz van a tüdőmben. Van még előttem néhány vizsgálat, és utána megmondják, hogy mikor lesz a halálom időpontja” – mondta a lapnak félig viccesen, ám valahogy rezignáltan Klapka.

“Az élet olyan, mint egy óriáskerék, amely megállás nélkül megy, hiába reménykedünk abban, hogy egyszer fent megáll. Ha valami megszületik, el is múlik, hogy aztán szülessen valami új. Nem zavar az elmúlás gondolata. Tavaly ültettem száznegyven diófát, a diósom tovább fog élni, a ku­tyáim tovább fognak ugatni… Egyébként úgy tervezem, hogy kétszáz évig élek. Azt mondják, az öregkornak is megvan a szépsége, mert az ember bölcsebb és nyugodtabb lesz. Én nem látok túl sok szépséget az öregségben” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik